Halkan érkező jelek

„A pontyot nem a kapás pillanatában veszíted el, hanem három nappal korábban, amikor rosszul etettél.”

Ezt egy régi horgásztársam mondta évekkel ezelőtt, hajnali kávé mellett, a víz partján.

Akkor bosszantott a mondat, mert éppen egy teljesen üres éjszaka után ültem ott, tele kifogásokkal.

Rossz volt a szél, hideg a víz, a szomszéd stégen meg nyilván valami trükközött, amit én nem ismerek.

Aztán ahogy teltek az évek, egyre többször jutott eszembe, hogy igaza volt.

A horgászatban szinte soha nem az utolsó mozdulat dönt.

A napokkal korábbi etetés, a szerelék finomsága, a bójától mért távolság, a csali mérete: mind ott van a végeredményben, csak nem látszik akkor, amikor a bot végre megmozdul.

A kezdő a kapást nézi, a tapasztalt horgász azt, ami előtte történt.

Ezért fordulhat elő, hogy két ember ugyanazon a tavon, ugyanabban az időjárásban, egymástól tíz méterre teljesen mást fog ki.

Az egyik olvassa a jeleket, a másik csak reménykedik, aztán hazafelé a szerencsére fogja.

Ugyanez a mondat egy nyári beszélgetésben jutott eszembe újra, ahol viszont már nem halakról volt szó.

Egy ismerősöm addiktológiai konzultánsként dolgozik, és tőle hallottam először a Felépülők Családi Felépülési Központ munkájáról.

Arról beszélt, hogy a családok többsége akkor veszi fel a telefont, amikor már mindenki számára látványos a baj, pedig a folyamat addigra évtizedes múltra tekint vissza – innen a horgász-hasonlat relevanciája.

Az alkoholbetegség lefolyása ugyanis rendkívül hosszú és hasonlóan sok türelmet kíván (mármint, ami a hozzáállást illeti): öt évtől akár negyvenig is eltarthat, átlagosan tíz és húsz év között.

A súlyos, kívülről is nehezen tagadható szakasz pedig jellemzően ennek a két-három évtizedes útnak az utolsó néhány évében jelenik meg, nagyjából kettő és hét év között.

Vagyis mire a környezet biztosra veszi, hogy baj van, addigra a betegség már régóta dolgozik.

Éppen ezért félrevezető, hogy sokan az alkoholizmus végső stádium tünetei alapján próbálják eldönteni, kell-e egyáltalán szakember.

Az ismerősöm sorolta, mi az, amit ilyenkor már látni lehet: a titkolt ingerültség, ha valaki szóba hozza az ivást; a gyakoribbá váló emlékezetkiesések; az egyedül, dugdosva történő ivás; a sorra kudarcba fulladó ígéretek; a reggeli ivás vagy a nyugtató megjelenése; a család és a régi barátok fokozatos kerülése.

Egyik jel sem bizonyít önmagában semmit, és mindegyikre van kényelmes magyarázat: sok a munka, rossz volt az éjszaka, ilyen az illető természete.

Ő azt mondta, hogy éppen ez a nehéz benne, mert a környezet mindig a legkíméletesebb magyarázatot választja, és a legtöbbször jóhiszeműen teszi.

Ez engem a parti jelolvasásra emlékeztetett, csak összehasonlíthatatlanul nagyobb tétben.

A vízen is az a jó horgász, aki nem a látványos kapásra vár, hanem észreveszi a felszín apró rezdüléseit, a buborékokat, a nádas mozgását.

Egy jó helyen sem attól fog az ember, hogy hosszabb ideig ül ott, hanem attól, hogy közben mást is néz, mint a botvéget.

Emberek között viszont ez sokkal nehezebb, mert ott a másik fél is dolgozik azon, hogy ne lássuk a jeleket.

A Felépülők Családi Felépülési Központ szakemberei ezért hangsúlyozzák, hogy a felismerés önmagában még kevés.

A kialakult betegségre az egyetlen működő válasz a teljes absztinencia, és ehhez az esetek túlnyomó részében külső segítség kell.

A központnál időpontot telefonon lehet egyeztetni, hétköznapokon kilenc és tizenhét óra között, és ez az első lépés akkor is, ha valaki csak kérdezni szeretne.

Amikor hazaértem, végigolvastam a központ blogján a fokozatokról szóló írást, amelyben az alkoholizmus végső stádium tünetei mellett az odáig vezető út is végig van vezetve.

Nekem az volt benne a leghasznosabb, hogy nem az alkoholizmus végső stádium tüneteitől indul, hanem onnan, hol csúszik át a szokás betegségbe.

Azóta másképp hallgatom a parti beszélgetéseket.

Nem lettem tőle okosabb ember, és nyilván nem az én dolgom megmondani senkinek, hogy mit igyon egy hosszú éjszakán.

Az sem az én tisztem, hogy bárkiről eldöntsem, hol tart, mert ehhez szakember kell, nem egy horgásztárs véleménye.

Amit viszont megtanultam, az annyi, hogy a hallgatás sosem semleges, és a jóindulatú félrenézés ugyanúgy évekre képes elodázni egy beszélgetést.

Ha tehát valaki mégis rákérdez a parton, tudom, hova mutassak, mert a válaszokat nem nekem kell kitalálnom.

A Felépülők Családi Felépülési Központ oldalán ott van, hogyan lehet telefonon időpontot kérni és mi történik utána, a többi pedig ugyanaz, mint a vízen: a jelek jóval a kapás előtt megjelennek, csak észre kell venni őket.