A horgászatból nem csak egyféle létezik

A horgászásról általában mindenkinek az jut eszébe, hogy az emberek különböző halakat próbálnak kifogni. Pedig bizony a vízben másra is bőven van lehetőség vadászni.

El sem tudjuk képzelni, hogy mennyiféle régi tárgy található meg a víz mélységeiben. Ezek között sok az olyan is, ami fémeket is tartalmaz. Ezeknek a kiemelésére találták ki a mágneshorgászatot, ami azért még mindig egy viszonylag újműfajnak számít, de már egyre inkább kezd elterjedni az emberek között ennek a fogalma.

Valószínű, hogy a jövőben egyre népszerűbbé fog ez válni itthon is, hiszen erre már vannak jelek. Vannak már olyan üzletek, melyek kifejezetten a mágneshorgászattal kapcsolatos termékek forgalmazására specializálódtak. Egészen elképesztő a választék a különböző horgász mágnesekből, melyekkel bizony elég komoly tömegű fémtárgyakat is kilehet húzni.

Egy barátom egyszer valahol külföldön kifogott egy igazi motort! Ez egy régi darab volt, de persze már nem volt működőképes. Azonban a külsejét tekintve teljesen épségben maradt, ha a rozsdától eltekintünk.

Kicsit irigykedtem is rá, mert én nagy motoros vagyok, és szívesen felhasználtam volna, mint egy díszt. Talán nekem is szerencsét kéne próbálnom a mágneshorgászattal, hátha egyszer én is kifognék egy egész motort.

Mondjuk már így is van nekem összesen négy működőképes motorom, melyekkel éppen elég a gondom. Rendszeresen használom őket, így mondhatni, a motorgumi nálam szinte fogyóeszköznek számít. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy csak is a legjobb gumiabroncs boltból vásárolhatok, ahol nem csak a minőségi termékek a jellemzőek, de a gyors kiszolgálás is.

Mivel a motorjaim meglehetősen különböznek egymástól, ezért mindegyikhez különböző típusú abroncsok a megfelelőek. Szerencsére azonban nekem elég csak a motortire.hu weboldalát használom, hiszen innen tényleg mindent meg tudok vásárolni, amire szükségem van.

Azok számára, akik vizuálisabb típusok, ajánlom figyelmükbe a weboldalukon megtalálható videóikat, ahol részletesen bemutatják, hogy hogyan is néz ki náluk egy motorguminak a beszerelése. Ezek a tartalmak igazán szemléltetik azt, hogy az itt dolgozók mennyire képzettek és magabiztosak a szakmájukban, továbbá itt több profi munkaeszközt is láthatunk.

Ha a motortire.hu csapatáról írok, akkor nem hagyhatom ki azt a számtalan akciót sem, melyeknek a részleteibe könnyedén betekintést nyerhetünk az internetes platformjukon keresztül. Ez olyan páros akciók, melyek akkor érvényesülnek, ha első és hátsó gumikat is rendelünk. Ezeknek az igénybevételével komoly pénzeket spórolhatunk meg, így erre is nagyon érdemes odafigyelni.

A kapcsolatot felvehetjük velük telefonon, elektronikus postán és személyesen a telephelyükön is, de azt fontos tudni, hogy a termékeknek a megrendelését csak online tudjuk elvégezni. Ez azonban annyira gyors és egyszerű, hogy másra nincs is igazán szükség.

A rendelés során a legelső dolgunk, hogy kiválasszuk a nekünk szükséges gumikat. Ebben egy nagyon profin összeállított szűrési rendszer lesz a segítségünkre, ahol sok, az abroncsokra vonatkozó adatot meg tudunk adni. Ilyen a szélesség, a magasság és az átmérő például. Azonban lehet a gumik típusa és a motorok márkája alapján is szűrni, szóval a lehetőségeink számár tekintve igazán nem lehet panaszunk.

Ha megvagyunk a gumiabroncsoknak a kiválasztásával, akkor a következő dolgunk az átvétel módjának a megadása lesz. Dönthetünk úgy, hogy személyesen elmegyünk a rendelésünkért, és ha szeretnénk, akár a szervizükben fel is szerelik az abroncsokat a motorunkra. Persze nyilván, ha távolabb lakunk tőlük, akkor ez kevésbé kényelmes megoldás, de erre lett kitalálva a házhozszállítás lehetősége, melyet egy megbízható szállító partnerük fog elvégezni a számunkra. Az utóbbi esetben kell számolni egy kis szállítási költséggel, azonban én ezt igazán nem tartom soknak.

Mikor megrendeljük a motorgumikat, mindig kapunk egy értesítést az email címűnkre, hogy a rendelés rendben megtörtént. Egyébként minden terméknél láthatjuk azt is, hogy van e belőlük raktáron vagy nincs. Ez azért is jó, mert így némileg jobban tervezhetjük azt, hogy mikor vehetjük kézbe a megrendelt árut. Nekem eddig mindig küldtek SMS-t, ha a rendelésem beérkezett hozzájuk.

A fizetés több módon is el tudjuk végezni, melyek közül én már kipróbáltam mindegyiket. Eddig soha semmilyen problémám még nem adódott, akármelyiket is választottam.