Hideg novemberi pontyozás után végre nem fütyül a szél az albérletben

ajtó ablak

„Novemberben a ponty már nem kapkod, hanem gondolkodik, úgyhogy neked is gondolkodnod kell helyette.” Apám ezt minden ősszel elmondja, amikor a csomagtartóba pakoljuk a botokat, én pedig minden ősszel bólintok, mintha először hallanám.

Idén a hétvégét a tóparton töltöttük, és a reggel olyan hideg volt, hogy a zsinór merev lett a gyűrűkben. A víz fölött pára ült, a nádas szélén vékony jégperem csillogott. Apám a bedőlt fűzfa mellé tette le a sátrat, mert szerinte hidegben a hal oda húzódik, ahol mélyebb a meder és lassabban hűl a víz. Fele annyi etetőanyagot kevertünk, mint nyáron, és apróbb csalit tettünk fel, mert a lehűlt vízben a ponty lassan emészt, és nem jön oda egy nagy halom eleséghez.

Délig egyetlen kapásunk sem volt. Én a hálózsákba bújva a vizsgajegyzeteimet olvastam, apám pedig félóránként egy kicsit áthúzta a szereléket. Fél kettő körül aztán megszólalt a kapásjelző, és kijött egy sötét pikkelyes tükrös ponty, aki láthatóan ugyanolyan álmos volt, mint mi.

Hazafelé a kocsiban teljes erővel ment a fűtés, és én már előre fáztam attól, ami az albérletben várt rám.

A szobám ablaka ugyanis egy kopott, régi fakeretes darab, és ősz óta úgy fütyül rajta át a szél, mintha a tóparton maradtam volna. A megoldást végül egy fórumon találtam meg, a JOLA nevű nyílászárókereskedésnél, de odáig vezetett még néhány fagyos este. A radiátor hiába volt meleg, a párkányon reggelre kis tócsa állt, a függöny pedig meglibbent, ha erősebben fújt. A lakótársaimmal még szeptemberben szóltunk a főbérlőnek, aki azt mondta, nem bánja a cserét, de keressünk mi ajánlatot, mert neki nincs ideje utánajárni.

Nem tudtam, hol kezdjem. Egyik este egy lakásfelújítós fórumon olvasgattam, és egy hosszú ajtó ablak beszélgetésben akadtam rá arra a hozzászólásra, amit azóta is fejből tudok: „Ne a legszebb képet nézd, hanem azt, hogy ki jön ki felmérni, és ki építi be.” Az illető a JOLA oldalát ajánlotta, az ajtoablakbirodalom.hu címen.

Amikor megnyitottam, egy egyszerű mondat fogott meg először: „Mi nem webshop vagyunk, hanem egy szaküzletlánc.” Nekem ez pont jól esett, mert nem akartam úgy kosárba tenni egy ablakot, hogy fogalmam sincs, mi jön utána. Egymás alatt sorakoztak a bejárati ajtók és az ablakok, külön menüben a műanyag, a fa és a tetőtéri változatok. A fa ablakoknál sokáig elidőztem, mert a ház utcai homlokzata régi, és sejtettem, hogy a főbérlő nem fogja szeretni, ha a mi ablakunk kívülről nagyon elüt a többitől. Ott derült ki az is, hogy az ajtó ablak kérdésében közvetlenül, ingyenes, gyors árajánlatot lehet kérni, és ehhez nem kell rögtön elköteleznem magam semmire.

Szombat délelőtt elővettem a mérőszalagot, és lemértem a nyílást. Kétszer, mert a lakótársam szerint ilyenkor mindenki elsőre elrontja. Ő tartotta a szalag végét a párkányon állva, én a telefonom jegyzetébe írtam a számokat, és lefotóztam a keretet is, mert a fórumon valaki azt tanácsolta, hogy a régi tok állapotáról jó, ha van kép. A fotón jól látszott a festék alatt szürkülő fa és a sarokban a rés, amin át a szél bejár. Beírtam a méreteket, és odaírtam, hogy albérletről van szó, a döntést a főbérlővel közösen hozzuk. Az oldal szerint igény szerint szakember is kijön felmérni, mielőtt bárki bármit megrendel, és ez a főbérlőt is megnyugtatta, mert ő sem szereti a vakon hozott döntéseket.

A csere még nem történt meg, de már van egy dátum a naptárban, és a főbérlő is rábólintott, hogy állja. Én pedig úgy érzem magam, mint amikor végre jó helyre került a csali: innen már csak türelem kell.

Múlt héten apám megkérdezte telefonon, megyek-e még egyszer a tóra az év vége előtt. Mondtam neki, hogy megyek, de előtte megvárom a JOLA felmérését, mert közben rájöttem, hogy a hideg ellen sem kapkodással lehet nyerni. „Na látod – nevetett -, a ponty is így gondolkodik.”